Van egy pillanat, amikor a vállalkozó megáll. Nem feltétlenül azért, mert kudarcot vallott, hanem mert érzi: így már nem megy tovább. Nem növekszik a cég. Vagy ugyan növekszik, de ő maga nem érzi jól magát benne. Valami nem kerek, és egyre sürgetőbbé válik az érzés, hogy muszáj változtatni.
Ez az a pont, ahol a legtöbben úgy érzik, hogy mindenen egyszerre kellene változtatniuk. Mert minden fontosnak tűnik. A csapat fizetése, a marketing, az ügyfélszerzés, a költségek – mindenhol van valami, ami nem úgy működik, ahogy kellene. És mivel kívülről nehéz rálátni, sokan vakon nyúlnak hozzá az első, legkézenfekvőbb dologhoz: a marketinghez.
Marketing: az első kapaszkodó vagy zsákutca?
A vállalkozók többsége először a marketinghez nyúl. Teljesen érthető, hiszen a bevétel látszólag innen jön. Elkezdik önteni bele a pénzt, az energiát, beiratkoznak képzésekre, csoportokba, fejlesztik magukat. És igen, gyakran ez tényleg eredményes: jönnek az új ügyfelek, beindul a gépezet, pörög az érdeklődés.
Csakhogy ez sokszor épphogy túlpörgeti a rendszert. A megnövekedett forgalmat már nem tudják lekezelni. Embereket kellene felvenni, a meglévő csapatot jobban koordinálni – de erre nincs felkészülve a szervezet. A háttérfolyamatok hiányosak, nincs meg a megfelelő struktúra, emiatt pedig a rendszer egy idő után beakad.
A másik, ennél fájóbb eset, amikor a marketingre költött idő és pénz ellenére sem jön a várt bevétel. Ilyenkor jön az igazi döbbenet: talán nem is ez volt a legnagyobb gond. Talán máshol van a probléma gyökere.
Az elefántot falatokban érdemes megenni
A legfontosabb dolog ilyenkor nem a pánik, hanem az, hogy adjunk időt magunknak. Ilyenkor el kell fogadni: ez az év lehet az újratervezés éve. Nem lehet mindent egyszerre rendbe tenni, és nem is kell. A kulcs az, hogy módszeresen, strukturáltan, egy-egy területre fókuszálva haladjunk. Ne akarjunk minden problémát egyszerre megoldani.
Ilyen esetekben azt szoktam tanácsolni, hogy daraboljuk fel azt az elefántot kis falatokra, és úgy együk meg. Ahelyett, hogy mindenbe belekapkodnánk, próbáljunk ráérezni, hol van a legfontosabb beavatkozási pont, ami könnyen lehet, hogy nem is az, amit elsőre annak gondolnánk.
Sokan például úgy vélik, hogy a legnagyobb problémájuk az alacsony árbevétel, ezért aztán azonnal marketingelni kezdenek. Pedig lehet, hogy a probléma nem ott van. Lehet, hogy a cég működésének alapjaiban van a gond, például a csapatban, a kommunikációban, netán a folyamatok rendezetlenségében.
Az emberek nem az utolsó, hanem az első helyen
Az egyik leggyakoribb hiba, amit látok, hogy az emberek kezelése mindig a sor végére kerül. Sokan úgy gondolkoznak, hogy előbb oldják meg a marketinget, a pénzügyeket, a folyamatokat, majd ha ezek rendben vannak, foglalkoznak a csapattal is. Csakhogy ez épp fordítva működik.
A legnagyobb erőforrása egy vállalkozásnak ugyanis sokszor pontosan a benne dolgozó emberek. Ha ők jól érzik magukat, ha meg tudjuk találni velük azt a közös célt, amiért együtt érdemes dolgozni, akkor olyan háttértámogatást kapunk tőlük, amit semmilyen szoftver, semmilyen marketingeszköz nem tud pótolni.
És ez nemcsak a munkakedvet jelenti, hanem azt is, hogy az átalakuló folyamatokat sokkal könnyebben viselik, ha látják benne a célt, ha értik, hogy miért történik a változás.
Újratervezés: nem sprint, hanem maraton
Amikor valaki felismeri, hogy elakadt, és beismeri, hogy változásra van szüksége, az már önmagában óriási eredmény. A legnehezebb rész viszont még csak ezután jön: eldönteni, hogy hol kezdjük el a rendrakást. És persze elfogadni azt, hogy ez nem fog menni egyik napról a másikra.
Aki ezt az utat választja, annak tudnia kell, hogy ez nem egy sprint. Ez egy hosszabb folyamat, ahol néha vissza kell lépni, újra kell gondolni dolgokat, és ahol rengeteg belső felismerésen keresztül jutunk el oda, hogy újra működni kezd a rendszer – de most már nemcsak kívülről, hanem belülről is.
Ez a folyamat nem könnyű. De akinek van bátorsága belevágni, az előbb-utóbb megtapasztalja: a változás nem csak a vállalkozást formálja át, hanem őt magát is. És épp ez benne a legnagyobb érték.
